5. fejezet

-         Rossz a szintidőd, legközelebb remélem jobban fog menni.

-         Nem lesz legközelebb – vágtam vissza miután rendesen kaptam levegőt.

-         És ezt mégis mire alapozod?

-         Nem mindegy?

-         Igazad lehet. Ha ilyen hozzáállásod van, inkább ne is fáradj. Láthatóan úgysem sikerülne megütnöd azt a szintet amit egyszer már elértél. Jobb is ha nem jössz többet. Legalább nem pazarolom feleslegesen az időmet egy tehetségtelen kis boszira – mondta Edward olyan gúnyosan, hogy leginkább egy hatalmasat odavágtam volna neki, ahol minden pasinak a legjobban fáj, de attól tartok az nem sikerülne. Szépen lassan fenyegetően sétáltam hozzá közel. Nagyon közel.

-         Nem vagyok tehetségtelen, és igen is képes vagyok arra, amire kell, és ezt be fogom bizonyítani, és majd akkor legyen ilyen nagy a szád. Különben meg azt gondolom, hogy te vagy az, aki inkább nem is tud tanítani, és csak azért kellett futnom, hogy ne derüljön ez ki – mondtam gúnyosan, majd elindultam a suli fele, de egy pillanatra megtorpantam, és visszanéztem rá, de már nem volt ott. – Gyáva – morogtam halkan.

Visszaérve a szobámba, egyből a fürdőbe vetettem magam. Gyorsan lemostam magamról az izzadság és kosz remek elegyét, aztán egy szál törülközőben léptem ki a szobába, hogy keressek valami elfogadható göncöt.

-         Aaa… én nem azt venném fel a helyedben – szólalt meg az ágyon heverésző Alice a divatmagazinja mögül.

-         Miért?

-         Mert.

-         Alice.

-         Jól van segítek – mondta nagy sóhajjal és nagyvonalúan.

-         Lekötelezel – gúnyoskodtam és leültem addig az ágyamra, míg Alice kiválogatja nekem a mai cuccom, igazából nem is értem, hogy engedhettem neki ilyen könnyen ezt meg.

-         Na itt is van – rakta le az ölembe a ruhákat.

-         Szoknya? Kivágott felső? Alice tél van.

-         Igen ezért veszel harisnyát és magassarkú csizmát, ja és egy tuti meleg kabit, ha épületen kívül vagy.

-         Remek, és miért is kell ilyen trendinek lennem?

-         Hát először is túl kell lépned… „tudod kin” és ehhez egy újabb pasi az út, másodsorban, az első napod ez, és mutasd meg mindenkinek, milyen kemény fából faragtak.

-         És azt úgy fogom elérni, hogy belátást engedek mindenhova?

-         Ugyan már. Legyél csini és magabiztos.

-         Igazad van – mondtam majd bementem a ruhákkal a fürdőbe, hogy összeszedjem magam.

Miután végeztem egy válltatyót felkapva mentem is, hogy elkezdődhessen újabb szenvedésem. Közben összefutottam Rosalie-val is akivel elbeszélgettük az időt az étkezde fele. Ugyanis reggelizni azért kell, pláne üres gyomorra futás után.

Azonban mielőtt beléptünk volna az épület ajtaján megálltam. Rose először észre sem vette, majd mikor feltűnt neki megfordult és kérdőn nézett rám.

-         Bella most mi van?

-         Semmi, én csak nem vagyok éhes… Igen. Minek kellene enni, nem igaz? Fotoszintetizálni is lehet nem? – kérdeztem remegve. Nem akaródzott egyáltalán bemenni abba az épületbe ahol az összes mindenki ott van. Így is biztos azon csámcsognak, hogy visszajöttem, de így rosszabb.

-         Fotoszintetizálni mi? – kérdezte mosolyogva Rose. – Neked elmentek hazulról. Hol van az a lány, aki bárkit seggbe rúgna, ha rosszul nézne rá, hogy aztán hatalmas bűntudata legyen?

-         Azt hiszem sosem volt olyan lány.

-         Bella – jött oda hozzám, majd elkezdett húzni, mire én csak felnyögtem. – Most szépen bemegyünk. Megmutatjuk azt a szép kis pofikád. Különben is jobb ezen hamarabb túlesni, így hamarabb hagyják abba a rólad való beszédet. Na gyerünk te nyuszika.

Végül csak beléptünk azon az ajtón, én meg lehajtottam a fejem, hogy a hajam az arcomba hulljon és reménykedtem, hátha így nem vesznek észre. Így bandukoltam Rose mögött a kajákhoz, majd egy tálcát elvéve, csak három pirítóst és egy kis lekvárt meg teát vettem magamhoz, majd vonultunk egy üres asztal fele.

-         Na látod, nem is volt olyan rossz – mondta Rose, miután leültünk.

-         Te könnyen vagy.

-         Ugyan. Na egyél, mert hosszú lesz a napunk, főleg a tied.

-         Ne is mondd. Már a gondolat is szörnyű. Inkább megszöknék megint.

-         Az nem túl jó ötlet.

-         Az, vagy sem, jobb lenne, ha tudnék repülni. Úgy elsuhannék, hogy azt lesheti a vén banya is – mondtam mire Rose tekintete lehervasztotta képzeletbeli feltételezésem által okozott mosolyt. Rosalie ugyanis majdnem megfulladt a kajától és merő félelemmel a tekintetében nézett közben a hátam mögé. Nagy levegőt vettem és megfordultam. – Hoppá!

-         Ön így véli Ms. Swan? Akkor ez a vén banya, ahogy ön fogalmazott, nos kéri, hogy amint végzett keressen fel az irodámban, megértett?!

-         Hogyne, Gertrúd igazgatónő, és elnézést.

-         Gondolom mennyire sajnálja. Szinte lerí magáról – mondta undok hangsúllyal az igazgatónő, majd tovább is ment.

-         Basszus – csúszott ki Rose száján a szó, amivel én is jellemeztem volna pechemet.

-         Hát igen.

-         Na jól van. Inkább egyél, mert még a végén elfogysz.

Azt gondoltam, hogy már több probléma nem következhet be a reggelizés alatt, hát tévedtem. Nem sokra rá kinyílt az ajtó és a testőrök nagy része jött be, hogy körbenézzenek itt is. Köztük volt Jasper is. Néztem őt, nem is kicsit, már majdnem feltűnően, de ő rám sem nézett, pedig régen mindig egymásra néztünk. Nem tűnt pedig különösen gondterheltnek vagy lefoglaltnak. Edward ott állt mellette és valamit nagyon elmélyülten magyarázott, majd még egy pasas lépett hozzájuk. Már-már taktikai megbeszélésnek tűnt a kommunikációjuk, azonban tovább nem tudtam őket nézni, mert valaki megszólalt a hátam mögött.

-         Nocsak-nocsak. Ki tért vissza.

-         Áá szia, Emily – mondtam műmosollyal az arcomon, majd felkeltem a székből.

-         Ohh, micsoda ribancos szerelés. Csinos. A te egyéniségedhez való. Annyira örülök, hogy visszajöttél – mosolygott rám.

-         Igen? Ennek örülök, akkor most már visszább foghatod magad, hisz itt vagyok – vigyorogtam rá, mire leesett neki, hogy ez úgy hangzott, mint egy trónfosztás, persze nekem eszem ágában sincs ilyet tenni, mert nem az én stílusom királynősködni, de őt húzni már előre látom, hogy jó élvezet lesz. – Egyébként bámulatosan nézel ki. Most is pont ugyanolyan vagy mint sok éve már. Varázslatos. Hogy csinálod, hogy az óvodás gönceid még mindig ilyen jók rád? Ez a top egyszerűen fantasztikus. Bár lehet már kicsit kicsi. Nem gondolod babuci?

Őkelme erre csak tátogott, majd a sleppjével tovább tipegett. Ekkor azonban feltűnt, hogy túl nagy a csend az étkezőben, és hogy mindenki engem néz. Vagyis gondolom az előbb történteket nézte.

Gyorsan felkaptam a tálcámat, és elindultam kifele. Amint kiléptem az épületből egy hatalmas sóhaj hagyta el a szám.

-         Zűrös első nap? – kérdezte egy férfi hang mögülem, mire én lassan arra fele fordítottam a fejem és ránéztem az illetőre, majd unottan vissza is fordítottam. A srác, aki hozzám szólt, lezseren támaszkodott a hátával az épület falának, közben egyik lábát felhúzva támasztotta a falnak.

-         Így is mondhatjuk.

-         Egész eddig nem is tudtam mi hiányzott az életemből, míg téged nem láttalak.

-         Igazán? Akkor jó neked – mondtam még mindig nem nézve rá.

-         Hát talán. Annyira ronda vagyok, hogy rám sem nézel? – kérdezte én meg megfordultam és rá néztem, hogy válaszoljak.

-         Nem, csak… - és ekkor leesett. – Jesszusom – esett le hirtelen ki is Ő.

Szó szerint tetőtől talpig mértem fel az előttem álló srácot. Kreol bőre volt vakítóan szép mosolya, sötét rövid haja, fekete szemekkel és tökéletes izomzattal, már amennyi a kabát nyitott cipzárján átlátni lehetett.

-         Igen, eltaláltad Jézus vagyok.

-         Istenem – mondtam még mindig elhűlve.

-         Jó, rendben kiegyezem ebben is, így is hívhatsz.

-         Jake!!

-         Most már eldönthetnéd, hogy milyen néven akarsz hívni.

-         Hülye.

-         Ohh… ez fájt – mondta tettetett fájdalmas arccal.

-         El sem hiszem, hogy téged látlak. Mint valami délibáb, és megváltoztál. Hűű… De még mennyire… Jól… jól nézel ki – mondtam majdnem tátott szájjal, mert Jake tökéletesen jóképű pasi példány volt.

-         Te is jól nézel ki. Mi több szexi vagy ebben a szoknyácskában vagy övben, vagy miben – vigyorgott pimaszul.

-         Kösz.

-         Jó látni téged.

-         Téged is – mondtam, majd közelebb jött és szorosan átölelt! Először meglepődtem, majd visszaöleltem őt.

-         Már jó régen öleltek ilyen szorosan – mondta, majd kuncogva folytatta.- És tényleg sokat változtál, ugyanis két valami sokkal jobban nyomja a mellkasomat mint mikor tíz évesek voltunk! – megállt bennem az ütő. Azonna elengedtem és próbáltam úgy magam köré fonni kezeim, hogy takarjam a melleimet.

-         Bunkó.

-         Hát már bókolni sem lehet a mai világban?

-         Ugyan olyan szemtelen vagy mint voltál.

-         Te meg sértődős. De azért jólesett ez az ölelés. Még egyszer? – vigyorgott.

-         Azt lesheted komám. Még egy ölelés és utána az egész suli azt hiszi járunk, vagy már le is feküdtünk… Amúgy jól megnőttél.

-         Ideje volt felnőni nem? – kérdezte mosolyogva.

-         De. Viszont talán mégsem lesz olyan gáz a suli, ha te is itt vagy.

-         Én fordítva mondanám, de így is tetszik – pimaszkodott.

-         Egoista.

Erre csak megrántotta a vállát és tovább mosolygott. Szinte csak néztük egymást, majd hirtelen egy hang térített vissza a földre.

-         Óh… Hello Jake. Látom már összefutottatok. Most viszont mennünk kell. Gyere Bella – szólt Rose.

-         Igen, persze menjünk – mondtam, majd elindultunk, de még visszafordultam hozzá egy mondat erejéig. – Még találkozunk!

-         Nagyon remélem – szólt vissza mosolyogva, majd megfordult és bement az étkezdébe.

-         Atyám. Tényleg nagyon jól néz ki.

-         Én mondtam neked. Néha hihetnél nekem – mondta Rose.

-         Rendben. Na mesélj mi lesz az első teendőm, miután Gertrúd kioktatott a jómodorról?

-         Hát ahogy a tanrendedet néztem, csupa szívás. De fel a fejjel, a legtöbb órán ott leszek veled.

-         Az jó.

Majd ketté váltak útjaink, és indultam az igazgatónő épülete felé, hogy megkaphassam a mai adagomat. Bár legszívesebben elfutnék. De fel a fejjel. Bella, légy kemény csajszi! Mondogattam magamnak, de mikor oda értem az iroda elé, már nem voltam olyan magabiztos. Inkább gyorsan elfutottam volna!