Bocssánat a csúszásért de ilyen még nem történt soha velem. Megírtam a fejezetet vasárnap, de annyira el voltam mással is foglalva gondolatban, hogy tökre kiment a fejemből, hogy én hülye nem tette fel a blogra. Tegnap meg nem voltam interneten, így most még kabátban, munka után felrakom. Remélem tetszik majd és kapok pár hozzászólást, illetőleg szavazatot a fejezetről. Köszönöm.
-
Boldog huszadikat! – kiáltotta még egyszer a fülembe, a
nyakamba boruló Alice. – Na milyen érzés? Érzed már a korodat, mintha látnék
pár ráncot az arcodon. Most már kötelező a ránckrém használata, úgyhogy azt is
kapsz tőlem ajándékba – nevetett és átadta az ajándékcsomagot.
-
Igazán rendes tőled te vén trotty.
-
Köszönöm – hajolt meg színpadiasan, majd elállt az útból,
hogy Rose is felköszönthessen, majd sorban jöttek utána a többiek, és pár jó
fej csoporttársam is volt a jelenlévők között. Szóval így voltak jó páran.
-
Nem is tudom, mit mondjak nektek. Nagyon rendesek
vagytok, de igazán nem kellett volna.
-
Semmiség volt. Csak követnünk kellett Alice szigorú
utasításait – mondta Jake viccelődve. – majdnem bele is rokkantam mire az
ajándékaidat idehoztuk – játszotta meg magát mire Alice eléállt és gondolom
nagyon mérgesen nézett rá, mire ő csak arcrepesztő vigyort adott, majd hirtelen
megölelte Alice-t.
Aztán következett a torta. Azt hittem menten elájulok. A
barátaim, akik őszintén azok, egy nagyon szép tortát készíttettek nekem, és ha
jól sejtem a kedvencemet, ami csokikrémes és eperkrémes torta. Színes
tejszínhabdíszítéssel és a közepén egy boszi figurával, ami gonoszan vigyorog.
A torta felvágása sikeresen végződött. És mindenki mint
valami éhes vad vetette rá magát. Hamar el is fogyott. Aztán folytatódott az
eszem iszom mulatozom. Ami azért megdöbbentő volt, hogy alkohol is volt
rendesen. Gondolom erről Gertrúd nem igazán tud. De ahogy a mondás mondja,
Amiről nem tud, az nem is fáj.
Többször is körbenéztem az összegyűltek között, akik vidáman
nevetgéltek, beszélgettek, ettek, ittak, de valaki hiányzott. Egy valaki nem
volt itt, akire leginkább számítottam volna. Emiatt nem kicsit voltam
csalódott.
-
Na mi a helyzet ünnepelt? – kérdezte tőlem a mellém
huppanó, kissé ittas Jake.
-
Sokat ittál? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel? Mert
végig vigyorgott és a szeme csillogása is utalt rá, hogy nem éppen józan.
-
Áhh… - legyintett – dehogy is. Csak öt sört meg egy kis
pezsgőt és volt valami szörnyű rózsaszín lötty, amit meg kellett kóstolnom, ha
Alice haragját nem akarom kivívni. Te hát az valmi borzalmas volt, bár azt
hiszem az ártott meg inkább. Nem tudod mi volt benne. Még az íze is rózsaszín
volt. Wháá – borzongott meg látványosan. Mire én nagyot nevettem. Tudtam, hogy
miről beszél, én is így éreztem azzal a „méreggel” kapcsolatban.
-
Hát egy valamit meg kell tanulnod drága Jake. Alice
maga a kísérletek megtestesítője. Havonta rájön a zizi, hogy valami forradalmi
dolgot vigyen véghez, és ha még alkalom is van hozzá…
-
Szóval mi marta szét az ízlelőbimbóimat? – kérdezte
mosolyogva és kicsit dülöngélve.
-
Hát azt hiszem, amit talált. Sajnálom, legközelebb ne
igyál a kreálmányából, vagy ne egyél. Gondolom mindenből vett egy keveset és
lett belőle az…
-
Majd figyelmeztess legközelebb. Légy szíves. Hosszú
életet szeretnék.
-
Ha azt hiszed, hogy tudom mi az, ami ehetetlen, vagy
ihatatlan, hát tévedsz. Nem mindig figyelem és nézem, mit csinál, nem vagyok az
anyja. Egyszer meglepett egy sütivel. Gusztán nézett ki, mondhatnám úgy is,
hogy ínycsiklandozóan, ettem is belőle, és utaána két napig a fürdőbe jártam…
-
Ohh…Feladom, inkább elmenekülök majd legközelebb előle.
-
Nem fogsz tudni – nevetek fel a fintorgásán.
Még beszélgettünk kicsit, csak mi ketten, és ez igazán jól is
esett. Aztán felkért táncolni. Vagyis próbáltunk mind a ketten úgy csinálni.
Inkább egymás támogatása volt, mint tánc, bár túl sokszor ölelt meg, amolyan
bizalmasan, de nem szóltam semmit. Tudom, hogy ezt normális esetben ugyan úgy
megtenné, csak most épp a részegedés útján jár.
Egyszer csak hatalmas nevetés rántott vissza a többiek
figyelme fele. És meglepő látvány fogadott. Alice a hasát fogta a nevetéstől,
míg Jasper előtte állt és karja alá nyúlva tartotta őt, míg szelíden mosolygott
az előtte nevető lányon.
-
Azt hiszem Alicenek megártott az elfogyasztott alkohol
– mondta botladozó nyelvvel Jake és persze továbbra is vigyorogva.
-
Bagoly mondja verébnek mi?
-
Most miért? Én csak beszélgetek, ő – itt Alice fele
mutatott - már majdnem állni sem tud és folyton csak röhög.
-
Ahha… neked meg látszólag be nem álla szád, de aranyos
vagy. Kiből mit hoz ki az alkohol – mondom, majd rámosolyogtam és elléptem
tőle, hogy Alice felé vegyem az irányt, ugyanis szándékomban állt, hogy
visszakísérjem a szobába, ahol végre vízszintesbe kerülhet.
Odaérve Jasperre néztem, aki továbbra is segített neki az
egyensúlya megtartásában.
-
Ohh. Szia Belllaaa – rikkantotta el magát Alice
vidáman, mikor felfogta, hogy én is ott vagyok, majd a nyakamba vetette magát.
– Én úúgy szeretlek téged csajszi. Hűű, de meleg van itt – váltott hirtelen
témát, majd elkezdte kigombolni blúza gombjai. Jasper segítenél? – kérdezte kacéran,
ami annak számított volna, ha nem lett volna totál részeg, mert így inkább
vicces volt. Persze fiú, férfi lévén nem tudta ezt Jasper hova tenni, annyira
zavarba jött.
-
Inkább hagyd magadon a blúzod – mondtam és
megállítottam a kezét, mielőtt valami nagyobb őrültséget csinál.
-
Hát jó.
-
Mikor jöttél meg? – kérdeztem Jaspert.
-
Egy órája talán.
-
És nem is jöttél oda hozzám?
-
Láthatóan neked nem kellett segítség, és bíztam benne,
hogy majd később szabaddá válsz Tőle.
-
Jasp…
-
Ez aztán a fokhagymagirizd popó – szólt közbe Alice
vigyorogva, aki közben engem elengedett és Jaspert tüntette ki a figyelmével és
gondolom épp Jasper „formás” hátsóját markolászta mindeközben, mire az említett
nem kicsit megilletődött, nem tudta hova tenni ezt a helyzetet! Szegénykém!
-
Talán le kéne fektetni – vetette fel az ötletet gyorsan
Jasper.
-
Veled bármikor szépfiú – mondta Alice és immáron a
nyakát kulcsolta át sután a karjaival.
-
Na jól van –
mondtam. – Jas segítenél?
-
Persze – mondta, majd felemelte Alice-t akinek még
szélesebb lett a mosolya, és hirtelen megpuszilta Jasper száját, akit ez nem
éppen dobott fel, de mire bármit is tehetett volna Alice feje hátra hanyatlott
és már aludt is.
Gyorsan összeszedtem az ajándékaimat és szép sorban
elköszöntem mindenkitől, akik megtiszteltek jelenlétükkel a mai napon, és akik
szintén készülőben voltak, mert már elég későre járt. Majd Jasper után mentem, hogy elinduljunk
vissza a szobánk fele.
-
Hát ez gyorsan történt. Ilyen hamar még senkit nem
láttam elaludni a karjaidban – viccelődtem, miközben már az épületünk fele
tartottunk.
-
Azért én egy valakit tudok – mondta majd
jelentőségteljesen rám nézett.
-
Ohh, ugyan, csak egyszer történt meg… - céloztam arra,
amire ő is.
-
De olyan édes voltál mikor aludtál – mondta és pont
ekkor egy nagyot horkantott az alvó Csipkerózsika a kezei közt mire mind a
ketten elnevettük magunkat.
-
Azért remélem nem ennyire.
-
Ohh.. nem. Össze sem lehet hasonlítani a te orrhangod
máséval.
-
Héj… - böktem meg játékosan a vállát. – Én nem szoktam
horkolni.
-
Nyugi, csak vicceltem. Viszont édes voltál mikor nagyon
mély álomban csorgott a nyálad.
-
Naa… most már tényleg elég. Ne hozzál zavarba! –
mondtam mérgesen és zavarban és pipacsvörösen.
Közben odaértünk a szobánkhoz, ahol kinyitottam az ajtót,
majd Jas betette Alicet az ágyába, aki rögtön elfordult nekünk háttal és
folytatta tovább alvását. Még egy takarót rádobtam, majd megfordultam és
elkísértem Jaspert az ajtóig, de mielőtt kilépett volna, megfordult.
-
Tudod…
-
Köszönöm – mondtam vele egyszerre mire elmosolyodtunk.
-
Boldog Szülinapot.
-
Köszönöm, hogy eljöttél.
-
Semmi pénzért nem hagytam volna ki. Még a testvéreim
sem tudtak megállítani abban, hogy ide jöjjek.
-
Áhh… tehát ők ellenezték. Gondolom Edward a leginkább.
-
Hát mit tagadjuk. De most ez nem számít – mondta, majd
egy kis csomagot nyújtott át nekem, ami picit gyatrán volt becsomagolva – A
csomagolásért bocsi nem éppen erősségem. De ezt tudod.
-
Hát igen… Nem kellett volna.
-
Na gyerünk, bontsd inkább ki.
Egy pillanatig hosszasan néztem a szemébe, majd kibontottam
a kis csomagot.
-
Úristen. Jasper… ezt nem kellett volna. Ez… ez… nem
találok szavakat.
-
Tetszik?
-
Nagyon, de miért?
-
Ezt még régen készíttettem neked. És már akkor is a
huszadik születésnapodra szántam, független attól, hogy nem tudtam, hogy addig
mi minden történik velünk.
Válaszolni képtelen voltam, csak néztem gyönyörű arcát és
aztán hirtelen átöleltem a nyakánál fogva és szorosan bújtam hozzá. Nem vártam,
hogy majd átölel, de mégis megtette, és nagyon jól esett. Arcát a hajamba fúrta
és mély lélegzetet vett. Percekig így öleltük egymást, majd kicsit távolabb
húzódtam tőle, de nem engedtem továbbra sem el.
-
Köszönöm – mondtam továbbra is meghatottan, majd az
arca felé közelítettem szépen lassan. Igazából tudtam, mire készülök, de mégsem
tartottam közben ezt túl jó ötletnek, de a vágyaknak nem lehet parancsolni.
Vagy legalábbis nagyon sokszor nem.
Azt hittem el fog húzódni, de végül a szószerinti pár
millimétert ő hidalta át azzal, hogy hirtelen szorosabban fogott magához, majd
száját az enyémre illeszteve lágyan megcsókolt. Majd mikor egy lélegzetvételnyi
szünet következett ajkaink érzéki táncában, egyre inkább elmélyültünk ebben a
régen érzett érzésben. Keze mind e közben egyre lejjebb vándorol, majd megsimogatta
a fenekemet, és aztán hirtelen megragadott, felemelt a földről és még mindig a
nyitott ajtóban csókolva, az ajtófélfa felé fordult és döntött neki.
Azt hiszem ez volt az egyik legjobb szülinapom! És nem
akartam ebből az álombeli, vagy képzelt világból felébredni. Még ha valójában
ez a valóság is.
Most igazán nyugodt voltam. Úgy éreztem magam, mintha otthon
lennék. De semmi sem tarthat sajnos örökké. Mint ahogy most sem. Kellemes
pillanatunkat egy nem kívánt személy szakította meg!