8. fejezet

Bocssánat a csúszásért de ilyen még nem történt soha velem. Megírtam a fejezetet vasárnap, de annyira el voltam mással is foglalva gondolatban, hogy tökre kiment a fejemből, hogy én hülye nem tette fel a blogra. Tegnap meg nem voltam interneten, így most még kabátban, munka után felrakom. Remélem tetszik majd és kapok pár hozzászólást, illetőleg szavazatot a fejezetről. Köszönöm.

-         Boldog huszadikat! – kiáltotta még egyszer a fülembe, a nyakamba boruló Alice. – Na milyen érzés? Érzed már a korodat, mintha látnék pár ráncot az arcodon. Most már kötelező a ránckrém használata, úgyhogy azt is kapsz tőlem ajándékba – nevetett és átadta az ajándékcsomagot.

-         Igazán rendes tőled te vén trotty.

-         Köszönöm – hajolt meg színpadiasan, majd elállt az útból, hogy Rose is felköszönthessen, majd sorban jöttek utána a többiek, és pár jó fej csoporttársam is volt a jelenlévők között. Szóval így voltak jó páran.

-         Nem is tudom, mit mondjak nektek. Nagyon rendesek vagytok, de igazán nem kellett volna.

-         Semmiség volt. Csak követnünk kellett Alice szigorú utasításait – mondta Jake viccelődve. – majdnem bele is rokkantam mire az ajándékaidat idehoztuk – játszotta meg magát mire Alice eléállt és gondolom nagyon mérgesen nézett rá, mire ő csak arcrepesztő vigyort adott, majd hirtelen megölelte Alice-t.

Aztán következett a torta. Azt hittem menten elájulok. A barátaim, akik őszintén azok, egy nagyon szép tortát készíttettek nekem, és ha jól sejtem a kedvencemet, ami csokikrémes és eperkrémes torta. Színes tejszínhabdíszítéssel és a közepén egy boszi figurával, ami gonoszan vigyorog.

A torta felvágása sikeresen végződött. És mindenki mint valami éhes vad vetette rá magát. Hamar el is fogyott. Aztán folytatódott az eszem iszom mulatozom. Ami azért megdöbbentő volt, hogy alkohol is volt rendesen. Gondolom erről Gertrúd nem igazán tud. De ahogy a mondás mondja, Amiről nem tud, az nem is fáj.

Többször is körbenéztem az összegyűltek között, akik vidáman nevetgéltek, beszélgettek, ettek, ittak, de valaki hiányzott. Egy valaki nem volt itt, akire leginkább számítottam volna. Emiatt nem kicsit voltam csalódott.

-         Na mi a helyzet ünnepelt? – kérdezte tőlem a mellém huppanó, kissé ittas Jake.

-         Sokat ittál? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel? Mert végig vigyorgott és a szeme csillogása is utalt rá, hogy nem éppen józan.

-         Áhh… - legyintett – dehogy is. Csak öt sört meg egy kis pezsgőt és volt valami szörnyű rózsaszín lötty, amit meg kellett kóstolnom, ha Alice haragját nem akarom kivívni. Te hát az valmi borzalmas volt, bár azt hiszem az ártott meg inkább. Nem tudod mi volt benne. Még az íze is rózsaszín volt. Wháá – borzongott meg látványosan. Mire én nagyot nevettem. Tudtam, hogy miről beszél, én is így éreztem azzal a „méreggel” kapcsolatban.

-         Hát egy valamit meg kell tanulnod drága Jake. Alice maga a kísérletek megtestesítője. Havonta rájön a zizi, hogy valami forradalmi dolgot vigyen véghez, és ha még alkalom is van hozzá…

-         Szóval mi marta szét az ízlelőbimbóimat? – kérdezte mosolyogva és kicsit dülöngélve.

-         Hát azt hiszem, amit talált. Sajnálom, legközelebb ne igyál a kreálmányából, vagy ne egyél. Gondolom mindenből vett egy keveset és lett belőle az…

-         Majd figyelmeztess legközelebb. Légy szíves. Hosszú életet szeretnék.

-         Ha azt hiszed, hogy tudom mi az, ami ehetetlen, vagy ihatatlan, hát tévedsz. Nem mindig figyelem és nézem, mit csinál, nem vagyok az anyja. Egyszer meglepett egy sütivel. Gusztán nézett ki, mondhatnám úgy is, hogy ínycsiklandozóan, ettem is belőle, és utaána két napig a fürdőbe jártam…

-         Ohh…Feladom, inkább elmenekülök majd legközelebb előle.

-         Nem fogsz tudni – nevetek fel a fintorgásán.

Még beszélgettünk kicsit, csak mi ketten, és ez igazán jól is esett. Aztán felkért táncolni. Vagyis próbáltunk mind a ketten úgy csinálni. Inkább egymás támogatása volt, mint tánc, bár túl sokszor ölelt meg, amolyan bizalmasan, de nem szóltam semmit. Tudom, hogy ezt normális esetben ugyan úgy megtenné, csak most épp a részegedés útján jár.

Egyszer csak hatalmas nevetés rántott vissza a többiek figyelme fele. És meglepő látvány fogadott. Alice a hasát fogta a nevetéstől, míg Jasper előtte állt és karja alá nyúlva tartotta őt, míg szelíden mosolygott az előtte nevető lányon.

-         Azt hiszem Alicenek megártott az elfogyasztott alkohol – mondta botladozó nyelvvel Jake és persze továbbra is vigyorogva.

-         Bagoly mondja verébnek mi?

-         Most miért? Én csak beszélgetek, ő – itt Alice fele mutatott - már majdnem állni sem tud és folyton csak röhög.

-         Ahha… neked meg látszólag be nem álla szád, de aranyos vagy. Kiből mit hoz ki az alkohol – mondom, majd rámosolyogtam és elléptem tőle, hogy Alice felé vegyem az irányt, ugyanis szándékomban állt, hogy visszakísérjem a szobába, ahol végre vízszintesbe kerülhet.

Odaérve Jasperre néztem, aki továbbra is segített neki az egyensúlya megtartásában.

-         Ohh. Szia Belllaaa – rikkantotta el magát Alice vidáman, mikor felfogta, hogy én is ott vagyok, majd a nyakamba vetette magát. – Én úúgy szeretlek téged csajszi. Hűű, de meleg van itt – váltott hirtelen témát, majd elkezdte kigombolni blúza gombjai. Jasper segítenél? – kérdezte kacéran, ami annak számított volna, ha nem lett volna totál részeg, mert így inkább vicces volt. Persze fiú, férfi lévén nem tudta ezt Jasper hova tenni, annyira zavarba jött.

-         Inkább hagyd magadon a blúzod – mondtam és megállítottam a kezét, mielőtt valami nagyobb őrültséget csinál.

-         Hát jó.

-         Mikor jöttél meg? – kérdeztem Jaspert.

-         Egy órája talán.

-         És nem is jöttél oda hozzám?

-         Láthatóan neked nem kellett segítség, és bíztam benne, hogy majd később szabaddá válsz Tőle.

-         Jasp…

-         Ez aztán a fokhagymagirizd popó – szólt közbe Alice vigyorogva, aki közben engem elengedett és Jaspert tüntette ki a figyelmével és gondolom épp Jasper „formás” hátsóját markolászta mindeközben, mire az említett nem kicsit megilletődött, nem tudta hova tenni ezt a helyzetet! Szegénykém!

-         Talán le kéne fektetni – vetette fel az ötletet gyorsan Jasper.

-         Veled bármikor szépfiú – mondta Alice és immáron a nyakát kulcsolta át sután a karjaival.

-         Na jól van  – mondtam. – Jas segítenél?

-         Persze – mondta, majd felemelte Alice-t akinek még szélesebb lett a mosolya, és hirtelen megpuszilta Jasper száját, akit ez nem éppen dobott fel, de mire bármit is tehetett volna Alice feje hátra hanyatlott és már aludt is.

Gyorsan összeszedtem az ajándékaimat és szép sorban elköszöntem mindenkitől, akik megtiszteltek jelenlétükkel a mai napon, és akik szintén készülőben voltak, mert már elég későre járt.  Majd Jasper után mentem, hogy elinduljunk vissza a szobánk fele.

-         Hát ez gyorsan történt. Ilyen hamar még senkit nem láttam elaludni a karjaidban – viccelődtem, miközben már az épületünk fele tartottunk.

-         Azért én egy valakit tudok – mondta majd jelentőségteljesen rám nézett.

-         Ohh, ugyan, csak egyszer történt meg… - céloztam arra, amire ő is.

-         De olyan édes voltál mikor aludtál – mondta és pont ekkor egy nagyot horkantott az alvó Csipkerózsika a kezei közt mire mind a ketten elnevettük magunkat.

-         Azért remélem nem ennyire.

-         Ohh.. nem. Össze sem lehet hasonlítani a te orrhangod máséval.

-         Héj… - böktem meg játékosan a vállát. – Én nem szoktam horkolni.

-         Nyugi, csak vicceltem. Viszont édes voltál mikor nagyon mély álomban csorgott a nyálad.

-         Naa… most már tényleg elég. Ne hozzál zavarba! – mondtam mérgesen és zavarban és pipacsvörösen.

Közben odaértünk a szobánkhoz, ahol kinyitottam az ajtót, majd Jas betette Alicet az ágyába, aki rögtön elfordult nekünk háttal és folytatta tovább alvását. Még egy takarót rádobtam, majd megfordultam és elkísértem Jaspert az ajtóig, de mielőtt kilépett volna, megfordult.

-         Tudod…

-         Köszönöm – mondtam vele egyszerre mire elmosolyodtunk.

-         Boldog Szülinapot.

-         Köszönöm, hogy eljöttél.

-         Semmi pénzért nem hagytam volna ki. Még a testvéreim sem tudtak megállítani abban, hogy ide jöjjek.

-         Áhh… tehát ők ellenezték. Gondolom Edward a leginkább.

-         Hát mit tagadjuk. De most ez nem számít – mondta, majd egy kis csomagot nyújtott át nekem, ami picit gyatrán volt becsomagolva – A csomagolásért bocsi nem éppen erősségem. De ezt tudod.

-         Hát igen… Nem kellett volna.

-         Na gyerünk, bontsd inkább ki.

Egy pillanatig hosszasan néztem a szemébe, majd kibontottam a kis csomagot.

-         Úristen. Jasper… ezt nem kellett volna. Ez… ez… nem találok szavakat.

-         Tetszik?

-         Nagyon, de miért?

-         Ezt még régen készíttettem neked. És már akkor is a huszadik születésnapodra szántam, független attól, hogy nem tudtam, hogy addig mi minden történik velünk.

Válaszolni képtelen voltam, csak néztem gyönyörű arcát és aztán hirtelen átöleltem a nyakánál fogva és szorosan bújtam hozzá. Nem vártam, hogy majd átölel, de mégis megtette, és nagyon jól esett. Arcát a hajamba fúrta és mély lélegzetet vett. Percekig így öleltük egymást, majd kicsit távolabb húzódtam tőle, de nem engedtem továbbra sem el.

-         Köszönöm – mondtam továbbra is meghatottan, majd az arca felé közelítettem szépen lassan. Igazából tudtam, mire készülök, de mégsem tartottam közben ezt túl jó ötletnek, de a vágyaknak nem lehet parancsolni. Vagy legalábbis nagyon sokszor nem.

Azt hittem el fog húzódni, de végül a szószerinti pár millimétert ő hidalta át azzal, hogy hirtelen szorosabban fogott magához, majd száját az enyémre illeszteve lágyan megcsókolt. Majd mikor egy lélegzetvételnyi szünet következett ajkaink érzéki táncában, egyre inkább elmélyültünk ebben a régen érzett érzésben. Keze mind e közben egyre lejjebb vándorol, majd megsimogatta a fenekemet, és aztán hirtelen megragadott, felemelt a földről és még mindig a nyitott ajtóban csókolva, az ajtófélfa felé fordult és döntött neki.

Azt hiszem ez volt az egyik legjobb szülinapom! És nem akartam ebből az álombeli, vagy képzelt világból felébredni. Még ha valójában ez a valóság is.

Most igazán nyugodt voltam. Úgy éreztem magam, mintha otthon lennék. De semmi sem tarthat sajnos örökké. Mint ahogy most sem. Kellemes pillanatunkat egy nem kívánt személy szakította meg!