Frisss... de mikor is?

Sziasztok!

Igen, tudom, már vagy 3 hete nincs friss, de akár hiszitek akár nem, fel sem tűnt, hogy ennyi idő eltelt volna! Tiszta ciki...   :)

Nos, nem mennék bele okokba, miért nem sikerült frissel előállnom, mert felesleges. A következő részt még nem kezdtem el, de ez nem jelenti, hogy nem folytatom, csak sok dolgom volt és kevés szabadidőm az elmúlt napokban, hetekben. A hétvégém sem lesz nagyon szabad sem most sem jövőhéten, így amikor kedvem és ihletem van, fogom írni a következő fejezetet. Vagyis nem mennék bele határidőkbe, de ahogy haladok vele, fel fogom tenni nektek. Lehet ha holnap lesz időm és neki állok meglesz az is lehet, csak jövőhéten. Sajnos nem minden rajtam múlik...  :/

Aztán még egy kis apróság, nagyon szépen köszönöm, hogy írtatok kommenteket az utóbbi fejezetehez. Elolvasom mindjárt, és válaszolok is, ha tudok :)

Ez eddig a rekord komiszám  :) Szóval köszönöm, mindegyikőtöknek, és remélem majd a későbbiekben is tartjátok ezt a jószokásotokat!

Puszi mindenkinek!

:)

8. fejezet

Bocssánat a csúszásért de ilyen még nem történt soha velem. Megírtam a fejezetet vasárnap, de annyira el voltam mással is foglalva gondolatban, hogy tökre kiment a fejemből, hogy én hülye nem tette fel a blogra. Tegnap meg nem voltam interneten, így most még kabátban, munka után felrakom. Remélem tetszik majd és kapok pár hozzászólást, illetőleg szavazatot a fejezetről. Köszönöm.

-         Boldog huszadikat! – kiáltotta még egyszer a fülembe, a nyakamba boruló Alice. – Na milyen érzés? Érzed már a korodat, mintha látnék pár ráncot az arcodon. Most már kötelező a ránckrém használata, úgyhogy azt is kapsz tőlem ajándékba – nevetett és átadta az ajándékcsomagot.

-         Igazán rendes tőled te vén trotty.

-         Köszönöm – hajolt meg színpadiasan, majd elállt az útból, hogy Rose is felköszönthessen, majd sorban jöttek utána a többiek, és pár jó fej csoporttársam is volt a jelenlévők között. Szóval így voltak jó páran.

-         Nem is tudom, mit mondjak nektek. Nagyon rendesek vagytok, de igazán nem kellett volna.

-         Semmiség volt. Csak követnünk kellett Alice szigorú utasításait – mondta Jake viccelődve. – majdnem bele is rokkantam mire az ajándékaidat idehoztuk – játszotta meg magát mire Alice eléállt és gondolom nagyon mérgesen nézett rá, mire ő csak arcrepesztő vigyort adott, majd hirtelen megölelte Alice-t.

Aztán következett a torta. Azt hittem menten elájulok. A barátaim, akik őszintén azok, egy nagyon szép tortát készíttettek nekem, és ha jól sejtem a kedvencemet, ami csokikrémes és eperkrémes torta. Színes tejszínhabdíszítéssel és a közepén egy boszi figurával, ami gonoszan vigyorog.

A torta felvágása sikeresen végződött. És mindenki mint valami éhes vad vetette rá magát. Hamar el is fogyott. Aztán folytatódott az eszem iszom mulatozom. Ami azért megdöbbentő volt, hogy alkohol is volt rendesen. Gondolom erről Gertrúd nem igazán tud. De ahogy a mondás mondja, Amiről nem tud, az nem is fáj.

Többször is körbenéztem az összegyűltek között, akik vidáman nevetgéltek, beszélgettek, ettek, ittak, de valaki hiányzott. Egy valaki nem volt itt, akire leginkább számítottam volna. Emiatt nem kicsit voltam csalódott.

-         Na mi a helyzet ünnepelt? – kérdezte tőlem a mellém huppanó, kissé ittas Jake.

-         Sokat ittál? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel? Mert végig vigyorgott és a szeme csillogása is utalt rá, hogy nem éppen józan.

-         Áhh… - legyintett – dehogy is. Csak öt sört meg egy kis pezsgőt és volt valami szörnyű rózsaszín lötty, amit meg kellett kóstolnom, ha Alice haragját nem akarom kivívni. Te hát az valmi borzalmas volt, bár azt hiszem az ártott meg inkább. Nem tudod mi volt benne. Még az íze is rózsaszín volt. Wháá – borzongott meg látványosan. Mire én nagyot nevettem. Tudtam, hogy miről beszél, én is így éreztem azzal a „méreggel” kapcsolatban.

-         Hát egy valamit meg kell tanulnod drága Jake. Alice maga a kísérletek megtestesítője. Havonta rájön a zizi, hogy valami forradalmi dolgot vigyen véghez, és ha még alkalom is van hozzá…

-         Szóval mi marta szét az ízlelőbimbóimat? – kérdezte mosolyogva és kicsit dülöngélve.

-         Hát azt hiszem, amit talált. Sajnálom, legközelebb ne igyál a kreálmányából, vagy ne egyél. Gondolom mindenből vett egy keveset és lett belőle az…

-         Majd figyelmeztess legközelebb. Légy szíves. Hosszú életet szeretnék.

-         Ha azt hiszed, hogy tudom mi az, ami ehetetlen, vagy ihatatlan, hát tévedsz. Nem mindig figyelem és nézem, mit csinál, nem vagyok az anyja. Egyszer meglepett egy sütivel. Gusztán nézett ki, mondhatnám úgy is, hogy ínycsiklandozóan, ettem is belőle, és utaána két napig a fürdőbe jártam…

-         Ohh…Feladom, inkább elmenekülök majd legközelebb előle.

-         Nem fogsz tudni – nevetek fel a fintorgásán.

Még beszélgettünk kicsit, csak mi ketten, és ez igazán jól is esett. Aztán felkért táncolni. Vagyis próbáltunk mind a ketten úgy csinálni. Inkább egymás támogatása volt, mint tánc, bár túl sokszor ölelt meg, amolyan bizalmasan, de nem szóltam semmit. Tudom, hogy ezt normális esetben ugyan úgy megtenné, csak most épp a részegedés útján jár.

Egyszer csak hatalmas nevetés rántott vissza a többiek figyelme fele. És meglepő látvány fogadott. Alice a hasát fogta a nevetéstől, míg Jasper előtte állt és karja alá nyúlva tartotta őt, míg szelíden mosolygott az előtte nevető lányon.

-         Azt hiszem Alicenek megártott az elfogyasztott alkohol – mondta botladozó nyelvvel Jake és persze továbbra is vigyorogva.

-         Bagoly mondja verébnek mi?

-         Most miért? Én csak beszélgetek, ő – itt Alice fele mutatott - már majdnem állni sem tud és folyton csak röhög.

-         Ahha… neked meg látszólag be nem álla szád, de aranyos vagy. Kiből mit hoz ki az alkohol – mondom, majd rámosolyogtam és elléptem tőle, hogy Alice felé vegyem az irányt, ugyanis szándékomban állt, hogy visszakísérjem a szobába, ahol végre vízszintesbe kerülhet.

Odaérve Jasperre néztem, aki továbbra is segített neki az egyensúlya megtartásában.

-         Ohh. Szia Belllaaa – rikkantotta el magát Alice vidáman, mikor felfogta, hogy én is ott vagyok, majd a nyakamba vetette magát. – Én úúgy szeretlek téged csajszi. Hűű, de meleg van itt – váltott hirtelen témát, majd elkezdte kigombolni blúza gombjai. Jasper segítenél? – kérdezte kacéran, ami annak számított volna, ha nem lett volna totál részeg, mert így inkább vicces volt. Persze fiú, férfi lévén nem tudta ezt Jasper hova tenni, annyira zavarba jött.

-         Inkább hagyd magadon a blúzod – mondtam és megállítottam a kezét, mielőtt valami nagyobb őrültséget csinál.

-         Hát jó.

-         Mikor jöttél meg? – kérdeztem Jaspert.

-         Egy órája talán.

-         És nem is jöttél oda hozzám?

-         Láthatóan neked nem kellett segítség, és bíztam benne, hogy majd később szabaddá válsz Tőle.

-         Jasp…

-         Ez aztán a fokhagymagirizd popó – szólt közbe Alice vigyorogva, aki közben engem elengedett és Jaspert tüntette ki a figyelmével és gondolom épp Jasper „formás” hátsóját markolászta mindeközben, mire az említett nem kicsit megilletődött, nem tudta hova tenni ezt a helyzetet! Szegénykém!

-         Talán le kéne fektetni – vetette fel az ötletet gyorsan Jasper.

-         Veled bármikor szépfiú – mondta Alice és immáron a nyakát kulcsolta át sután a karjaival.

-         Na jól van  – mondtam. – Jas segítenél?

-         Persze – mondta, majd felemelte Alice-t akinek még szélesebb lett a mosolya, és hirtelen megpuszilta Jasper száját, akit ez nem éppen dobott fel, de mire bármit is tehetett volna Alice feje hátra hanyatlott és már aludt is.

Gyorsan összeszedtem az ajándékaimat és szép sorban elköszöntem mindenkitől, akik megtiszteltek jelenlétükkel a mai napon, és akik szintén készülőben voltak, mert már elég későre járt.  Majd Jasper után mentem, hogy elinduljunk vissza a szobánk fele.

-         Hát ez gyorsan történt. Ilyen hamar még senkit nem láttam elaludni a karjaidban – viccelődtem, miközben már az épületünk fele tartottunk.

-         Azért én egy valakit tudok – mondta majd jelentőségteljesen rám nézett.

-         Ohh, ugyan, csak egyszer történt meg… - céloztam arra, amire ő is.

-         De olyan édes voltál mikor aludtál – mondta és pont ekkor egy nagyot horkantott az alvó Csipkerózsika a kezei közt mire mind a ketten elnevettük magunkat.

-         Azért remélem nem ennyire.

-         Ohh.. nem. Össze sem lehet hasonlítani a te orrhangod máséval.

-         Héj… - böktem meg játékosan a vállát. – Én nem szoktam horkolni.

-         Nyugi, csak vicceltem. Viszont édes voltál mikor nagyon mély álomban csorgott a nyálad.

-         Naa… most már tényleg elég. Ne hozzál zavarba! – mondtam mérgesen és zavarban és pipacsvörösen.

Közben odaértünk a szobánkhoz, ahol kinyitottam az ajtót, majd Jas betette Alicet az ágyába, aki rögtön elfordult nekünk háttal és folytatta tovább alvását. Még egy takarót rádobtam, majd megfordultam és elkísértem Jaspert az ajtóig, de mielőtt kilépett volna, megfordult.

-         Tudod…

-         Köszönöm – mondtam vele egyszerre mire elmosolyodtunk.

-         Boldog Szülinapot.

-         Köszönöm, hogy eljöttél.

-         Semmi pénzért nem hagytam volna ki. Még a testvéreim sem tudtak megállítani abban, hogy ide jöjjek.

-         Áhh… tehát ők ellenezték. Gondolom Edward a leginkább.

-         Hát mit tagadjuk. De most ez nem számít – mondta, majd egy kis csomagot nyújtott át nekem, ami picit gyatrán volt becsomagolva – A csomagolásért bocsi nem éppen erősségem. De ezt tudod.

-         Hát igen… Nem kellett volna.

-         Na gyerünk, bontsd inkább ki.

Egy pillanatig hosszasan néztem a szemébe, majd kibontottam a kis csomagot.

-         Úristen. Jasper… ezt nem kellett volna. Ez… ez… nem találok szavakat.

-         Tetszik?

-         Nagyon, de miért?

-         Ezt még régen készíttettem neked. És már akkor is a huszadik születésnapodra szántam, független attól, hogy nem tudtam, hogy addig mi minden történik velünk.

Válaszolni képtelen voltam, csak néztem gyönyörű arcát és aztán hirtelen átöleltem a nyakánál fogva és szorosan bújtam hozzá. Nem vártam, hogy majd átölel, de mégis megtette, és nagyon jól esett. Arcát a hajamba fúrta és mély lélegzetet vett. Percekig így öleltük egymást, majd kicsit távolabb húzódtam tőle, de nem engedtem továbbra sem el.

-         Köszönöm – mondtam továbbra is meghatottan, majd az arca felé közelítettem szépen lassan. Igazából tudtam, mire készülök, de mégsem tartottam közben ezt túl jó ötletnek, de a vágyaknak nem lehet parancsolni. Vagy legalábbis nagyon sokszor nem.

Azt hittem el fog húzódni, de végül a szószerinti pár millimétert ő hidalta át azzal, hogy hirtelen szorosabban fogott magához, majd száját az enyémre illeszteve lágyan megcsókolt. Majd mikor egy lélegzetvételnyi szünet következett ajkaink érzéki táncában, egyre inkább elmélyültünk ebben a régen érzett érzésben. Keze mind e közben egyre lejjebb vándorol, majd megsimogatta a fenekemet, és aztán hirtelen megragadott, felemelt a földről és még mindig a nyitott ajtóban csókolva, az ajtófélfa felé fordult és döntött neki.

Azt hiszem ez volt az egyik legjobb szülinapom! És nem akartam ebből az álombeli, vagy képzelt világból felébredni. Még ha valójában ez a valóság is.

Most igazán nyugodt voltam. Úgy éreztem magam, mintha otthon lennék. De semmi sem tarthat sajnos örökké. Mint ahogy most sem. Kellemes pillanatunkat egy nem kívánt személy szakította meg!

7. fejezet

Elnézést a késés miatt, de nagyon sok a dolgom mostanában. Sok a munka, kevés a szabadidő, Meg egyéb dolgok is vannak, amik előbbre valók. Így nem volt időm írni, vagy épp fáradt voltam ahhoz, hogy írjak. De itt a következő fejezet! Remélem tetszeni fog nektek. 

És köszönöm szépen a díjakat! Holnap ki is teszem őket az oldalra  :) Nagyon köszönöm, még1x!

Jó olvasást

 

Nevetve léptem be a szobámba, ami már teljesen másképpen nézett ki. Totálisan át lett rendezve és nagyobbnak is tűnt, pedig ugyan az a szoba volt, amiből ma reggel kiléptem. Hűű milyen régen is volt az.

-         Na hogy tetszik?

-         Hogy a fenébe tudtad te ezt véghez vinni? Az igazgató nő megengedte, hogy kifesd a falakat? Mégis hogy csináltad? És honnan vannak az új bútorok? Remélem minden cuccom megvan.

-         Az meglepetés,hogy mit hogyan csináltam, de többen segítettek, mint amire gondoltam. És a beszerzésben is sok segítséget kaptak. Főleg Rose, Jasper és na ki még? Jake. Az a srác… istenem téged csupa jó pasi vesz körül. Jasper sem semmi, de ez a Jake. Ha tudnád milyen lelkesen rendezgették az utasításaimnak megfelelően a szobát. Szerintem igen csak a kedvedben akartak járni. Szeretnek téged. Na és egyébként hogy tetszik?

-         Hát. Igazán klassz. Furcsa de jó. Otthonosabb lett.

-         Az volt a cél.

-         De ugye a fehérneműimet te pakoltad el, nem a fiúk? Mond hogy te vagy Rose!! Kérlek…

-         Nos…

-         Alice!

-         Nagyjából, de volt pár darab, a szexibbek, amiket Jake pakolászott igen serényen – mondta nevetve.

-         Az meg hogy lehet?

-         Lehet, hogy véletlenül rossz fiók kipakolását bíztam rá – nevetgélt.

-         Nem. Nem, Alice, ezért nagyon megütöd a bokádat. Hogy tehetted ezt? Hogy nézek ezek után a szemébe?

-         Hát neki lesz kellemetlenebb, mert tuti maga elé képzel a leopárd mintás szettben amit tőlem kaptál pár hónapja. Úgy láttam, az igazán tetszett neki.

-         Mégis hogy érted el nála, hogy segítsen?

-         Elég volt csak a nevedet megemlítenem, és hogy segíteni kéne meglepetést okozni, és egyből felajánlotta én meg naná, hogy hagytam. Na meg amikor a tiszta csipke, szintén tőlem kapott babydoll akadt a kezébe. Szegény srác totál kikészült.

-         Ez annyira nem volt szép tőled. Ezek után a szemébe se merek majd nézni. Kössz szépen.

-         Rose hol van egyébiránt, pár órája eltűnt, és jó lenne ha itt lenne. Látnia kéne a végeredményt.

-         Azt mondtad, hogy ő is segített.

-         Igen, de előbb el kellett mennie. Valaki hívta.

-         Biztos a ribanckirálynő.

-         Lehet – rántotta meg a vállát. Nem tudom.

-         Na jól van. Köszönöm szépen Alice – mondtam mosolyogva és odamentem hozzá, hogy megöleljem őt. Amikor pedig elváltam tőle gyors mozdulattal meghúztam jó erősen a füleit.

-         Auúúú. Ezt most miért kellett.

-         Jake miatt. Te gonosz banya te.

-         Amúgy boldog huszadik születésnapot.

-         Tessék?

-         Hát észrevettem, hogy nem tűnt fel, de ma van a szülinapod és hát nem véletlenül csináltattam ezt a szobát normálisabbnak meg. Azt hittem azért leesik a tantusz.

-         Jézusom. Tényleg… el is felejtettem, annyi minden történt és foglalta le a figyelmemet.

-         Igen azt látom, és mond csak kaptál még valakitől ilyen klassz ajándékot? Na? Tutira nem. Úgyhogy használd egészséggel a szoba rád eső részét.

-         Köszönöm Alice, még egyszer, nagyon köszönöm. Ez a legjobb ajándék. Annyira szeretlek téged.

-         Tudom – mondta és most ő ölelt meg szorosan. – Boldog huszadikat.

-         Na ja. Akkor én most veszek egy forró fürdőt, hogy ellazuljak a mai nap után, aztán mehetünk enni.

-         Rendicsek. Addig összekészülődök és neked is készítek valami csini rucit, ami alkalomhoz illő – mondta és már az új ruhás szekrényemet nyitotta ki. Most kivételesen nem akadályoztam meg benne. Ez boldoggá teszi, és ennyit megérdemel a sok-sok mindenért. Így most nem akadékoskodtam.

-         Oké – hagytam rá. És bevonultam a fürdőbe.

Egy kád forró víz, pár csepp illóolajjal tényleg hatásosnak bizonyult abban, hogy ellazuljak, de sajnos a gondolataimat továbbra sem tudta elűzni.

Újból és újból eszembe jutottak azok a szörnyű képek, és egyszerűen nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogyha ez mind igaz, akkor akár egyikük is lehettem volna azok közül, akik meghaltak. De miért tenne valaki ilyet és minek? Valami célja biztosan van az illetőnek, vagy illetőknek, hogy ezt teszik. De ez akkor is nagyon barbár szokás. Talán tényleg van abban valami, hogy itt biztonságban vagyok, vagyunk. De miért tűnik úgy, mintha velem és a biztonságommal sokkal jobban foglalkoznának? Nem hiszem, hogy a többi diákra is így odafigyelnek. Tényleg csak a tisztavérűségem miatt?… egy pillanat.

Hiszen ez a lényeg. A tisztavérűeket gyilkolja valaki. De miért? Képességek miatt? Vagy családi hovatartozás miatt, vagy valami maffia ügy…

-         Kész vagy már? – rántott ki gondolataim közül Alice hangja és kopogása a fürdőszoba ajtaján. – Mennünk kéne, hogy időben kapjunk kaját. Siess. Különben is biztos kihűlt már a vized.

-         Megyek – kiabáltam ki neki, és tényleg, eddig fel sem tűnt, hogy már épp hogy csak langyos a víz.

Gyorsan kiszálltam, megtörülköztem és egy fürdőköpenybe belebújtam mentem oda az ágyamhoz, amin már ott volt a ruhám, amit Alice szeretne, ha felvennék, megjegyzem nem is volt olyan vészes, és otthagyott egy cetlit is, hogy a kajáldában találkozunk.

Felöltöztem, felvettem egy kabátot, majd gyors léptekkel indultam meg az épület fele.

Belépve aztán hatalmas meglepetés ért. A mai napon a második. Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, egyszerre hallottam felhangzani több ember szájából, hogy Boldog Szülinapot Bella!

6. fejezet

-         Jöjjön csak be Ms. Swan – hallottam meg a legundokabb hangot az ajtó mögül.

-         Jó napot. Itt vagyok, ahogy kérte.

-         Igen. Kész csoda hogy engedelmességre is képes. Üljön le – mondta és egy fotel felé mutatott az asztala innenső oldalán vele szemben.

-         Mit gondol miért van itt?

-         Hát…

-         Nem is értem hogy lehet ilyen hálátlan.

-         Én nem vagyok hálátlan.

-         Az anyja és az apja nem ezt akarná. Ezt elhiheti nekem. Sajnálatos, hogy már nem lehetnek köztünk, két nagyszerű ember volt, és maga csak lázadozik. Mit akar ezzel elérni? Hogy a társai tiszteljék? Hogy így minden férfi és nő magára figyeljen?

-         Nem.

-         Mégsem ez látszik. Magának csak annyi lenne a dolga, hogy tanuljon, fejlődjön, az égvilágon semmi más.

-         Igen. Tudom, de nehéz…

-         Nem. Nem nehéz. Tudja mi a nehéz? Az, ha maga megint megszökik, ami biztos nem fog még egyszer megismétlődni. Tisztában van vele, hogy már csak kevesen maradtak? Büszkének kéne lennie és hálásnak, hogy még él, és nem végezte úgy, mint a többi tisztavérű – mondta majd elővett a fiókjából egy dossziét, és kivett belőle pár képet amit elém dobott az asztalra. – Magával is ez történhetett volna, ha nem találjuk meg időben.

A kezeimbe vettem a képeket és egyből félelem és hányinger kerülgetett. A képeken a brutálisan megölt tisztavérűek voltak. Volt, akiről mintha lenyúzták volna a bőrt, volt aki fel volt akasztva és több sebből is vér folyt. Nem bírtam tovább nézni őket, az asztalra dobtam a képeket, majd kirohantam az irodából, nem hallgatva azokra a szavakra, melyek megállásra késztettek volna.

Csak futottam tovább egészen a régi eldugott helyemig, ami talán az egyetlen kedvenc helyem volt itt a suliban. Ez nem volt más, mint egy ősrégi fa, hatalmas átmérőjű törzsével, amiből már egészen alacsonyról, derék magasságból is nőttek erős ágai. Ez volt az én kedvenc helyem.

Amikor már tavasz van, hatalmas dús koronája van, ahol tökéletesen el lehetett rejtőzni. Most azonban tél van és csak a kopasz ágai vannak, de ettől függetlenül felmásztam rá és úgy helyezkedtem, hogy az iskola felől ne lehessen látni.

Nem tudom meddig ülhettem ott egymagam, de már kezdett alkonyodni. Néha hallottam, hogy valaki el-el halad nem messze a rejtekemtől, de szinte mindig ment is tovább.

Aztán egyszer csak egy hang szólított vissza a valóságba.

-         Milyen a magaslati levegő? – kérdezte az ismerős hang tulajdonosa. Mire én csak nyugodtan lenéztem rá, de nem válaszoltam. Így ő elkezdett felmászni és egy pillanaton belül már fenn is volt. Mellettem egy vastag ágon. – Hmmm… milyen tiszta itt a levegő.

-         Mit keresel itt?

-         Téged. Láttalak elrohanni, de nem álltál meg mikor kiabáltam neked. Zaklatottnak tűntél így úgy gondoltam, hogy hagylak kicsit. És sejtettem, hogy ide fogsz jönni, így nem aggódtam, de most már mindjárt sötétedik, jó lenne ha visszamennél a házba és lepihennél. Kivételesen az igazgatónő sem haragszik rád. Tudod, hogy kihagytad az edzésed és tanulni sem tanultál ma?

-         Nem igazán tűnt fel.

-         Azt látom.

-         Beszéltél a gonosz banyával?! Gondolom totálisan ki volt akadva.

-         Igen. Főleg miután tudomására jutott hogy nem vagy sehol, ahol kéne, összefutottam vele, és megkérdeztem mi történt… Nem kellett volna ezt tennie.

-         Hmmm… Ez egy kicsit azért meglepő. Rám is ez fog várni Jasper? – néztem most rá. Szemei azonban egyből sajnálkozóra és szomorúra váltottak, amit nem bírtam nézni, így inkább visszafordítottam tekintetem az eddig figyelt pontra.

-         Nem hagyjuk. Érted? Azért vagyunk itt. – mondta, de én nem néztem rá. – Bella! Figyelj rám… – kérte és kezével maga felé fordította fejem, hogy ránézzek.

-         Mi van ha itt sem vagyok biztonságban, és mégis mi ez az egész? Mi folyik itt? Ki tette azokat a szörnyűségeket? És miért? – fakadtam ki.

-         Héééj… nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Megígérem. Most olyan helyen vagy ahol sokan figyelnek a biztonságra, végképp senkinek sem eshet semmi baja. Nem egyedül vagy kinn a nagyvilágban, ahol bármi megtörténhetne veled… Nem hagyom, hogy bármi történjen. Megígérem neked. Rendben?

-         Rendben. Gondolom vissza kéne mennem.

-         Nem ártana – mosolygott rám. – Elkísérlek.

-         Nem szükséges.

-         Dehogy is nem. Hisz az előbb ígértem meg. Vigyázok rád!

-         Mindig?

-         Mindig! – mondta mosolyogva miután mind a ketten már lenn voltunk a talajon.

-         Köszönöm – mondtam és megöleltem őt, amit viszonzott, sőt szorosan ölelt magához. Ezt már nagyon régen nem éreztem és nagyon jól esett, de persze nem akartam többet képzelni bele, mint ami valójában van.

Pár pillanat múlva azonban elengedtük egymást, és elindultunk. Egy ideig csendben haladtunk egymás mellett, de aztán én törtem meg a csendet.

-         A bátyád mindig olyan goromba és bunkó, vagy nem is tudom, milyen szóval lehetne jellemezni!

-         Nem egyáltalán, csak a szívén viseli a feladatát. Mindent tökéletesen akar csinálni, és ez sikerül is neki.

-         Tehát soha sem hibázik?

-         Azt nem mondtam, csak hogy figyel arra, ami a dolga. Kötelességtudó.

-         És arrogáns.

-         Miért mondod ezt?

-         Mert az. Olyan, nem is tudom, olyan lekezelő volt velem. Mégis mit vétettem én ellene. Nem is ismerem, és nem is akarom megismerni ami engem illet, de ha egyszer ő a „tanárom” vagy mim. Hajj… Nem lehetnél inkább te? – kérdeztem vigyorogva a végén.

-         Bármennyire is jó lenne, nem tehetem. Edward van kinevezve melléd.

-         Hát akkor csupa öröm és boldogság lesz majd az életem – fanyalogtam.

-         Ugyan nem lesz olyan rossz. Engem is ő képzett ki, mi több Emmettet is.

-         Emmett?

-         Igen az a nagydarab izompacsirta akit láthattál a repülőn, és ma is reggel.

-         Ahha. Tényleg jó izmos.

-         Ja, de ezt előtte nehogy említsd, mert teljesen elszáll akkor az agya, és ajnározza magát – mondta vidáman.

-         Jófej lehet.

-         Hát az, mókamester, de néha már kicsit sok belőle. De minden családban kell egy mókamester nem?

-         Hogy? Ő a testvéred?

-         Igen.

-         De soha nem említetted. Igazából csak egyszer utaltál rájuk de…

-         Hát az emlékeim szerint sosem ez volt a legfontosabb…

-         Ahha. És mondd csak te is láttad… láttad élőben azokat a …

-         Csak kettőt. Elküldtek, hogy nézzük meg a holttesteket, hátha valamit észreveszünk. De semmi. Eddig sem tudtunk semmit, és most sem tudunk. Homály az egész történet.

-         Az nagyon klassz.

-         Na jól van – mondta Jasper mikor odaértünk a házunk elé. – Menj fel, aludd ki magad, hogy holnap friss legyél. Ne gondolj most semmi másra. Csak pihenj.

-         Rendben. Köszi még egyszer, hogy ilyen… rendes vagy – mondtam a vállába bokszolva.

-         Én mindig az vagyok – mosolygott, majd hátrálva elindult, végül eltűnt.

5. fejezet

-         Rossz a szintidőd, legközelebb remélem jobban fog menni.

-         Nem lesz legközelebb – vágtam vissza miután rendesen kaptam levegőt.

-         És ezt mégis mire alapozod?

-         Nem mindegy?

-         Igazad lehet. Ha ilyen hozzáállásod van, inkább ne is fáradj. Láthatóan úgysem sikerülne megütnöd azt a szintet amit egyszer már elértél. Jobb is ha nem jössz többet. Legalább nem pazarolom feleslegesen az időmet egy tehetségtelen kis boszira – mondta Edward olyan gúnyosan, hogy leginkább egy hatalmasat odavágtam volna neki, ahol minden pasinak a legjobban fáj, de attól tartok az nem sikerülne. Szépen lassan fenyegetően sétáltam hozzá közel. Nagyon közel.

-         Nem vagyok tehetségtelen, és igen is képes vagyok arra, amire kell, és ezt be fogom bizonyítani, és majd akkor legyen ilyen nagy a szád. Különben meg azt gondolom, hogy te vagy az, aki inkább nem is tud tanítani, és csak azért kellett futnom, hogy ne derüljön ez ki – mondtam gúnyosan, majd elindultam a suli fele, de egy pillanatra megtorpantam, és visszanéztem rá, de már nem volt ott. – Gyáva – morogtam halkan.

Visszaérve a szobámba, egyből a fürdőbe vetettem magam. Gyorsan lemostam magamról az izzadság és kosz remek elegyét, aztán egy szál törülközőben léptem ki a szobába, hogy keressek valami elfogadható göncöt.

-         Aaa… én nem azt venném fel a helyedben – szólalt meg az ágyon heverésző Alice a divatmagazinja mögül.

-         Miért?

-         Mert.

-         Alice.

-         Jól van segítek – mondta nagy sóhajjal és nagyvonalúan.

-         Lekötelezel – gúnyoskodtam és leültem addig az ágyamra, míg Alice kiválogatja nekem a mai cuccom, igazából nem is értem, hogy engedhettem neki ilyen könnyen ezt meg.

-         Na itt is van – rakta le az ölembe a ruhákat.

-         Szoknya? Kivágott felső? Alice tél van.

-         Igen ezért veszel harisnyát és magassarkú csizmát, ja és egy tuti meleg kabit, ha épületen kívül vagy.

-         Remek, és miért is kell ilyen trendinek lennem?

-         Hát először is túl kell lépned… „tudod kin” és ehhez egy újabb pasi az út, másodsorban, az első napod ez, és mutasd meg mindenkinek, milyen kemény fából faragtak.

-         És azt úgy fogom elérni, hogy belátást engedek mindenhova?

-         Ugyan már. Legyél csini és magabiztos.

-         Igazad van – mondtam majd bementem a ruhákkal a fürdőbe, hogy összeszedjem magam.

Miután végeztem egy válltatyót felkapva mentem is, hogy elkezdődhessen újabb szenvedésem. Közben összefutottam Rosalie-val is akivel elbeszélgettük az időt az étkezde fele. Ugyanis reggelizni azért kell, pláne üres gyomorra futás után.

Azonban mielőtt beléptünk volna az épület ajtaján megálltam. Rose először észre sem vette, majd mikor feltűnt neki megfordult és kérdőn nézett rám.

-         Bella most mi van?

-         Semmi, én csak nem vagyok éhes… Igen. Minek kellene enni, nem igaz? Fotoszintetizálni is lehet nem? – kérdeztem remegve. Nem akaródzott egyáltalán bemenni abba az épületbe ahol az összes mindenki ott van. Így is biztos azon csámcsognak, hogy visszajöttem, de így rosszabb.

-         Fotoszintetizálni mi? – kérdezte mosolyogva Rose. – Neked elmentek hazulról. Hol van az a lány, aki bárkit seggbe rúgna, ha rosszul nézne rá, hogy aztán hatalmas bűntudata legyen?

-         Azt hiszem sosem volt olyan lány.

-         Bella – jött oda hozzám, majd elkezdett húzni, mire én csak felnyögtem. – Most szépen bemegyünk. Megmutatjuk azt a szép kis pofikád. Különben is jobb ezen hamarabb túlesni, így hamarabb hagyják abba a rólad való beszédet. Na gyerünk te nyuszika.

Végül csak beléptünk azon az ajtón, én meg lehajtottam a fejem, hogy a hajam az arcomba hulljon és reménykedtem, hátha így nem vesznek észre. Így bandukoltam Rose mögött a kajákhoz, majd egy tálcát elvéve, csak három pirítóst és egy kis lekvárt meg teát vettem magamhoz, majd vonultunk egy üres asztal fele.

-         Na látod, nem is volt olyan rossz – mondta Rose, miután leültünk.

-         Te könnyen vagy.

-         Ugyan. Na egyél, mert hosszú lesz a napunk, főleg a tied.

-         Ne is mondd. Már a gondolat is szörnyű. Inkább megszöknék megint.

-         Az nem túl jó ötlet.

-         Az, vagy sem, jobb lenne, ha tudnék repülni. Úgy elsuhannék, hogy azt lesheti a vén banya is – mondtam mire Rose tekintete lehervasztotta képzeletbeli feltételezésem által okozott mosolyt. Rosalie ugyanis majdnem megfulladt a kajától és merő félelemmel a tekintetében nézett közben a hátam mögé. Nagy levegőt vettem és megfordultam. – Hoppá!

-         Ön így véli Ms. Swan? Akkor ez a vén banya, ahogy ön fogalmazott, nos kéri, hogy amint végzett keressen fel az irodámban, megértett?!

-         Hogyne, Gertrúd igazgatónő, és elnézést.

-         Gondolom mennyire sajnálja. Szinte lerí magáról – mondta undok hangsúllyal az igazgatónő, majd tovább is ment.

-         Basszus – csúszott ki Rose száján a szó, amivel én is jellemeztem volna pechemet.

-         Hát igen.

-         Na jól van. Inkább egyél, mert még a végén elfogysz.

Azt gondoltam, hogy már több probléma nem következhet be a reggelizés alatt, hát tévedtem. Nem sokra rá kinyílt az ajtó és a testőrök nagy része jött be, hogy körbenézzenek itt is. Köztük volt Jasper is. Néztem őt, nem is kicsit, már majdnem feltűnően, de ő rám sem nézett, pedig régen mindig egymásra néztünk. Nem tűnt pedig különösen gondterheltnek vagy lefoglaltnak. Edward ott állt mellette és valamit nagyon elmélyülten magyarázott, majd még egy pasas lépett hozzájuk. Már-már taktikai megbeszélésnek tűnt a kommunikációjuk, azonban tovább nem tudtam őket nézni, mert valaki megszólalt a hátam mögött.

-         Nocsak-nocsak. Ki tért vissza.

-         Áá szia, Emily – mondtam műmosollyal az arcomon, majd felkeltem a székből.

-         Ohh, micsoda ribancos szerelés. Csinos. A te egyéniségedhez való. Annyira örülök, hogy visszajöttél – mosolygott rám.

-         Igen? Ennek örülök, akkor most már visszább foghatod magad, hisz itt vagyok – vigyorogtam rá, mire leesett neki, hogy ez úgy hangzott, mint egy trónfosztás, persze nekem eszem ágában sincs ilyet tenni, mert nem az én stílusom királynősködni, de őt húzni már előre látom, hogy jó élvezet lesz. – Egyébként bámulatosan nézel ki. Most is pont ugyanolyan vagy mint sok éve már. Varázslatos. Hogy csinálod, hogy az óvodás gönceid még mindig ilyen jók rád? Ez a top egyszerűen fantasztikus. Bár lehet már kicsit kicsi. Nem gondolod babuci?

Őkelme erre csak tátogott, majd a sleppjével tovább tipegett. Ekkor azonban feltűnt, hogy túl nagy a csend az étkezőben, és hogy mindenki engem néz. Vagyis gondolom az előbb történteket nézte.

Gyorsan felkaptam a tálcámat, és elindultam kifele. Amint kiléptem az épületből egy hatalmas sóhaj hagyta el a szám.

-         Zűrös első nap? – kérdezte egy férfi hang mögülem, mire én lassan arra fele fordítottam a fejem és ránéztem az illetőre, majd unottan vissza is fordítottam. A srác, aki hozzám szólt, lezseren támaszkodott a hátával az épület falának, közben egyik lábát felhúzva támasztotta a falnak.

-         Így is mondhatjuk.

-         Egész eddig nem is tudtam mi hiányzott az életemből, míg téged nem láttalak.

-         Igazán? Akkor jó neked – mondtam még mindig nem nézve rá.

-         Hát talán. Annyira ronda vagyok, hogy rám sem nézel? – kérdezte én meg megfordultam és rá néztem, hogy válaszoljak.

-         Nem, csak… - és ekkor leesett. – Jesszusom – esett le hirtelen ki is Ő.

Szó szerint tetőtől talpig mértem fel az előttem álló srácot. Kreol bőre volt vakítóan szép mosolya, sötét rövid haja, fekete szemekkel és tökéletes izomzattal, már amennyi a kabát nyitott cipzárján átlátni lehetett.

-         Igen, eltaláltad Jézus vagyok.

-         Istenem – mondtam még mindig elhűlve.

-         Jó, rendben kiegyezem ebben is, így is hívhatsz.

-         Jake!!

-         Most már eldönthetnéd, hogy milyen néven akarsz hívni.

-         Hülye.

-         Ohh… ez fájt – mondta tettetett fájdalmas arccal.

-         El sem hiszem, hogy téged látlak. Mint valami délibáb, és megváltoztál. Hűű… De még mennyire… Jól… jól nézel ki – mondtam majdnem tátott szájjal, mert Jake tökéletesen jóképű pasi példány volt.

-         Te is jól nézel ki. Mi több szexi vagy ebben a szoknyácskában vagy övben, vagy miben – vigyorgott pimaszul.

-         Kösz.

-         Jó látni téged.

-         Téged is – mondtam, majd közelebb jött és szorosan átölelt! Először meglepődtem, majd visszaöleltem őt.

-         Már jó régen öleltek ilyen szorosan – mondta, majd kuncogva folytatta.- És tényleg sokat változtál, ugyanis két valami sokkal jobban nyomja a mellkasomat mint mikor tíz évesek voltunk! – megállt bennem az ütő. Azonna elengedtem és próbáltam úgy magam köré fonni kezeim, hogy takarjam a melleimet.

-         Bunkó.

-         Hát már bókolni sem lehet a mai világban?

-         Ugyan olyan szemtelen vagy mint voltál.

-         Te meg sértődős. De azért jólesett ez az ölelés. Még egyszer? – vigyorgott.

-         Azt lesheted komám. Még egy ölelés és utána az egész suli azt hiszi járunk, vagy már le is feküdtünk… Amúgy jól megnőttél.

-         Ideje volt felnőni nem? – kérdezte mosolyogva.

-         De. Viszont talán mégsem lesz olyan gáz a suli, ha te is itt vagy.

-         Én fordítva mondanám, de így is tetszik – pimaszkodott.

-         Egoista.

Erre csak megrántotta a vállát és tovább mosolygott. Szinte csak néztük egymást, majd hirtelen egy hang térített vissza a földre.

-         Óh… Hello Jake. Látom már összefutottatok. Most viszont mennünk kell. Gyere Bella – szólt Rose.

-         Igen, persze menjünk – mondtam, majd elindultunk, de még visszafordultam hozzá egy mondat erejéig. – Még találkozunk!

-         Nagyon remélem – szólt vissza mosolyogva, majd megfordult és bement az étkezdébe.

-         Atyám. Tényleg nagyon jól néz ki.

-         Én mondtam neked. Néha hihetnél nekem – mondta Rose.

-         Rendben. Na mesélj mi lesz az első teendőm, miután Gertrúd kioktatott a jómodorról?

-         Hát ahogy a tanrendedet néztem, csupa szívás. De fel a fejjel, a legtöbb órán ott leszek veled.

-         Az jó.

Majd ketté váltak útjaink, és indultam az igazgatónő épülete felé, hogy megkaphassam a mai adagomat. Bár legszívesebben elfutnék. De fel a fejjel. Bella, légy kemény csajszi! Mondogattam magamnak, de mikor oda értem az iroda elé, már nem voltam olyan magabiztos. Inkább gyorsan elfutottam volna!